Az Újpesti Kulturális Központ – Ifjúsági Ház szavalóversenyt hirdetett 1-12. osztályos gyerekeknek a magyar kultúra napja tiszteletére és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából.
Az általános iskolások Kányádi Sándor vagy Petőfi Sándor, a középiskolások Nagy László egy versével indulhattak.
Felhívásunkra 16 iskolából 184 tanuló jelentkezett a szavalóversenyre. Ténylegesen 171 fő vett részt a programon.
Köszöntőt mondott Déri Tibor, Újpest polgármestere.
A szavalóversenyen fellépett az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulói és tanárai:
Vivaldi é-moll concerto: Andante tétel, előadták: Bellák Attila és Viola Éva – gitár, Felkészítő tanár: Viola Éva és
Popp: Magyar tánc, előadta: Pernesz Bettina – fuvola, zongorán kísért: Juhász Johanna
Felkészítő tanár: Petrovics Anna
A Suholó néptáncegyüttes színvonalas előadása remek hangulatot teremtett, melyhez nagy segítséget nyújtott Hetényi Levente és Tárnoki Bea.
Zákányi Melinda az együttes vezetője a háttérből irányította – betegen – a munkát. Köszönjük.
Az eredményhirdetésre várva jutott idő a Zene-mese c. foglalkozás megtartására, valamint játékos kvíz kitöltésére is volt lehetőség, sőt néhányan még a verstanulásra is vállalkoztak.
Az eredményhirdetésen az oklevelek és jutalomkönyvek átadása Belán Beatrix az Újpesti Kulturális Központ ügyvezető közreműködésével történt.
Ennek az immár 11 éve megrendezésre kerülő szavalóversenynek egyik fő célja, a versek iránti szeretet megőrzése nemcsak a kisdiákok (102 fő), de a nagyobb korosztály (69 fő) számára is. A 21 tagú zsűri véleménye is a folytatás fontosságát támogatja.

 

Hat helyszínen, nyolc kategóriában versenyeztek a gyerekek.
1. OSZTÁLY
Létszám: 23 fő

1. helyezett:
Sütő Bori
Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Hidasi Mariann

2. helyezett:
Hadnagy Gergely
Lázár Ervin Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: dr. Sefcsikné Szász Éva

3. helyezett:
Huszár Eszter
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Veszprémi Ildikó

4. helyezett:
Horváth Veronika
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Csókás Erika

5. helyezett:
Bartos Noel
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Tornyos Zsuzsa

6. helyezett:
Polczer Zoé Krisztina
Lázár Ervin Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: dr. Sefcsikné Szász Éva

2. OSZTÁLY
Létszám: 26 fő

1. helyezett:
Galgóczi Anna Violett
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Demendiné Cserna Tímea

2. helyezett:
Nagy-Lugosi Anna
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Géczi Beáta

3. helyezett:
Boros Zalán
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Géczi Beáta

Farkas Emma
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Salamonné Simonffy Zita

5. helyezett:
Peitli József
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Solymos Andrea

6. helyezett:
Spáth Gréta
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Olajné Szakály Orsolya

3. OSZTÁLY
Létszám: 26 fő

1. helyezett:
Visszás Martin
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Nagy Hajnal

2. helyezett:
Wolf Csenge
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Nagy Hajnal

3. helyezett:
Győrfi Ábel
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Mesterné Dobó Krisztina

Pakusza Vilmos László
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Nagy Hajnal

5. helyezett:
Bányai Nándor
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Bíró Renáta

6. helyezett:
Kisded Hanna
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Molnár Erzsébet

4. OSZTÁLY
Létszám: 27 fő

1. helyezett:
Simon Katalin
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Horváth Anita
Gondos Dalma
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Csábi Ágnes

2. helyezett:
Takács Kíra
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Nitschné Szeles Zsuzsanna
Magyar Konrád
Újpesti Szigeti József Utcai Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Reinitzné Juhász Katalin

3. helyezett:
Ly Ádám
Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Felkészítő pedagógus: Havasi Andrea

4. helyezett:
Gálvez Bernáth Márkó
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Nitschné Szeles Zsuzsanna

5. helyezett:
Gelencsér Szonja
Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Felkészítő pedagógus: Havasi Andrea

6. helyezett:
Marton Emma
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Dévai Anikó

5. OSZTÁLY
Létszám: 19 fő

1. helyezett:
Illés Tóbiás
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Várhalmi Márta

2. helyezett:
Turán-Schnitta Balázs
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Zsótér-Nagy Szilvia

3. helyezett:
Nagyfejeő Imre
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Molnár Gabriella

4. helyezett:
Szarka Olivér
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Deák Krisztina

5. helyezett:
Jakus Huba
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Molnár Gabriella

6. helyezett:
Páll-Somogyi Hanga
Újpesti Babits Mihály Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Kőrösi Ágnes

6. OSZTÁLY
Létszám: 23 fő

I. helyezett:
Krámer Csenge
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: dr. Földesiné Gyöngyösi Klára

2. helyezett:
Győrvári Dávid
Újpesti Babits Mihály Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Bodó Anna

3. helyezett:
Markowski Péter
Megyeri Úti Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Gerbnerné Várai Anna
Halupka Benedek
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: dr. Földesiné Gyöngyösi Klára

5. helyezett:
Dimitrova Regina
Megyeri Úti Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Gerbnerné Várai Anna
Telekesi-Cziperer Petra
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Zsótér-Nagy Szilvia

6. helyezett:
György Nina
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Zsótér-Nagy Szilvia

7. OSZTÁLY
Létszám: 13 fő

1. helyezett:
Zajac Marcell
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Simó Krisztián

2. helyezett:
Keszthelyi Vilmos
Újpesti Babits Mihály Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Stér Evelin

3. helyezett:
Lukács Viktória
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Fülöpné Szabó Annamária

4. helyezett:
Mészáros Linda
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Temesváryné Molnár Erika

5. helyezett:
Smohay Pál
Újpesti Homoktövis Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Tengelyné Fábsits Katalin

6. helyezett:
Höllich Dóra
Újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola
Felkészítő pedagógus: Jávor Melinda

8. OSZTÁLY
Létszám: 7 fő

1. helyezett:
Taferner Ágoston
Megyeri Úti Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Gerbnerné Várai Anna

2. helyezett:
Grozdits Lea
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Tóbiás István

3. helyezett:
Kiss Alexandra Mária
Megyeri Úti Általános Iskola
Felkészítő pedagógus: Gerbnerné Várai Anna

9-12.ÉVFOLYAM
Létszám: 7 fő

1. helyezett:
Csillag Attila
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Kutas József

2. helyezett:
Kékesi Laura
Újpesti Babits Mihály Gimnázium
Felkészítő pedagógus: Szarka Edina

3. helyezett:
Gallai Maja
Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola
Felkészítő pedagógus: Murzsa László