Október 12-14. között ismét megrendezésre került a már hagyománynak számító Természet Csodái Kiállítás és Vásár. Az idei évben hosszított nyitva tartással vártuk kedves látogatóinkat, valamint számos izgalmas programmal készültünk. Egzotikus hüllők, pókok, házi- és hobbiállatok, különleges növények és ásványok – idén is sok érdeklődőt vonzott az Ifjúsági Házba. Az egzotikus állatok és növények bemutatói mellett lehetőség volt többek között kézműves foglalkozáson részt venni, illetve az érdeklődők megtekinthették különleges planetáriumi előadásainkat is.

Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. rajzpályázatot hirdetett „TE hogy szereted Őket?” címmel. Feladat a következő volt, hogy a gyerekek papírlapra vessék ötleteiket, hogyan lehetne segíteni az állatokat és növényeket, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni a modern világunkhoz, hogy hogyan tudnánk harmonikusabban együtt élni a természettel.

A beadott pályamunkákat november 10-ig tudjuk visszaadni, előzetes egyeztetés után. A nyertesek vagy felkészítő tanáraik október 18-tól vehetik át jutalmaikat, itt az Ifjúsági Házban 8:00-15:00 óra között, előzetes egyeztetés után a heim.veronika@ujkk.hu címen.

Nyerteseink:

Rajzpályázat általános iskola, alsó tagozat

1.Matthews Laragh Anna 4.b – Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
2.Nagy Hanna Róza 2.b – Homoktövis Általános Iskola
3.Blahó Borbála Sára 4.b – Szűcs Sándor Általános Iskola

Rajzpályázat általános iskola, felső tagozat

1.Tóth Dóra 6.c – Lázár Ervin Általános Iskola
2.Mészáros Barna 6.b – Homoktövis Általános Iskola
3.Holló Fruzsina 6.b – Homoktövis Általános Iskola

Képregény pályázat alsó tagozat

1.Boros Fanni 4.b – Homoktövis Általános Iskola
2.Ondi Vivien 4.b – Homoktövis Általános Iskola
3.Nagy Noémi 4.b – Homoktövis Általános Iskola

Képregény pályázat felső tagozat

1.Nguyen Fanni 6.b – Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
2.Kalinics Emília 7.b – Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola
3.Buria Polina 7.c – Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

Közönség szavazat győztese
1.Bedők Marcell 8.b – Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola