Téli tárlat – 2021
A kiállítást Baki Gergely művészettörténész nyitja meg
„Lassan, de biztosan”
Vajon kire hatott, hogy Újpesten, a Baross utcában volt Lotz Károly műterme? Ki tudta, hogy a Vécsey utcában ki az a Perlmutter Izsák? Ki hallott afelől, hogy Telepy Károlynak háza volt Megyeren, hogy Kernstok Károly huzamosabb ideig élt Újpesten? Szőnyi Istvánt ugyan egy utca is őrzi a településen, de ők mind-hasonlóan többi társukhoz – nem hozták mozgásba Újpest szellemi, kulturális életét.
Az igazi áttörést, az 1957-ben, Nagybányai Nagy Zoltán festőművész tanár vezetésével megalakult Derkovits Képzőművészeti Kör hozta el. Újpesti illetőségű, tradicionális, családi hagyományokkal rendelkezők vagy már újpestivé lett „gyüttmentek” lelkes csapata alakította, formálta a kört, amit az elődök érintetlenül hagytak.
Formálódott egy szellemi közösség, ahol az akkor szokásos metodika alapján ismerkedhettek meg a résztvevők a rajz, a festészet akkor még kizárólagosnak tartott értékrendjével. E tevékenység, a narratív, leíró jellegű, számba vett elemek átgondolt kijelölését tűzte ki célul.
A szemlélődés, elmélyülés, elvezetett a gondolatiság egyik axiómájának megfogalmazásához, hogy a művészet nem egyéb, mint önmagunk keresése. A megfogalmazás hátterében, egyfajta posztnagybányai világ, festőiség és értékrend húzódott, amely etalonként működött. Ez az „örök érték” meghatározta viszont annak felismerését is, hogy a modernséget nem a különböző stílusjegyek elsajátítása és alkalmazása jelenti.
A Nagybányai által vezetett társaság így egy közvetlen, természetes szemléletű, és magától érthető, különösebb magyarázkodást nem igénylő világot teremtett.
Jelentős fordulatot hozott az Újpest Galéria megnyitása, és az 1998-ban megalakuló Újpesti Művészek Társasága. Ha alapvetően nem is változott a szemlélet, de bővült több újdonsággal.
A város jelentős alkotójáról elnevezett díj, illetve pályázat, a közös kiállítások rendszerének kialakulása, még egy közös műterem működtetése is sikerült. Aztán a didaktikus kiállítások sora, ahol a kényszerű és tényszerű állásfoglalásra volt hivatott a tagság csendélet, portré, tájkép, figurális ábrázolás terén.
Még Nagybányai idején, elindult egy „kirajzás”. Művésztelepeken való részvétel, a szerzett ismeretségek alapján, külső helyeken bemutatkozások, majd a MAOE tagság megcélzása, s az egyre gyarapodó egyéni kiállítások után a különböző művészeti társaságokhoz való tartozás igénye.
A kiállításokon megjelenő anyagok akár egyéni, akár csoportos bemutatás esetében, már nem csak a táj megjelenítését regisztrálták, azt az életteret, amely elsősorban az érzékszerveink által érzékelt, s korábban a leképezés alapját szolgálta.
A legjobbak (?) eljutottak oda, hogy a festő nem lefesti a látványt, a látható világot, hanem láthatóvá teszi, ahogy Paul Klee fogalmazta, s a reakció, azaz a mű maga, reflexió a valóságra. Az egyéni utak az idők folyamán polarizálódtak, s mindenki járta a maga útját, de épp ezzel járult hozzá az Újpesti Művészek Társaságának egyre erősödő szakmai hiteléhez. Így jutottunk el a mai állapothoz, közvetve az idei Téli Tárlathoz.
A korábban zártkörű, erős lokálpatriótizmussal rendelkező mag – olykor elfáradt, vagy önmagát ismétlő alkotók mellé – egyre több „idegen” jelent meg először csak kiállítás megnyitókon, majd kérte felvételét.
Jeles művészek, főiskolát végzett, aktív alkotók vállaltak – őszinte örömünkre – szellemi közösséget az Újpesti Művészek Társaságával. Ma már hivatalosan 110 taggal rendelkezik, s e mai kiállításra 54 alkotó jelezte részvételét.
Ez a „berajzás”, ha nem túl szerencsés kifejezés is, de a folyamat irányultságát feltétlen jelzi, a régi mag megújulásához is vezetett, egyfajta vérfrissítést hozott.
„Legtöbbször hallgatni és csak a fontos dolgokról beszélni, de arról is keveset!” – intett az egykor rabszolgából lett Ókori filozófus, Epiktétosz.
Talán sikerült… s, talán az utókor hálásabb lesz, s nem feledi a mai alkotókat…, ha betöltötték kulturális szellemi szerepüket.
Pilaszanovich Irén
2021. december 17.
Az események készült képeink:
