Örökségünk fényei III.
Megnyitja Sipos Endre képzőművész, művészetfilozófus
Közreműködik:
Pacziga Linda – ének
Szűts István – zongora
BÉSZABÓ ANDRÁS festőművészről
Bészabó András, kortárs, organikus festőművészt, grafikust és tűzzománc-művészt, kettős alkotói élete a fővároshoz, Budapesthez köti, mert itt él kedves családja, itt élnek a barátai, művész kollégái, de a műtermi munka, az alkotói lét, egy másik helyszínhez, egy vidéki településhez köti, mert itt van műtermes lakása; e helyszíneken él és alkot, mint e két város hivatásos képzőművésze. A munkájának egy részét, viszont, az országos és nemzetközi művésztelepeken valósítja meg.
“Fontos kútfő számomra a több ezer éves, teljes szerves, magyar kultúra, amiben őseim is felnőttek, magukba szívták ezt a tiszta, egyedi arcú, nagyon értékes kódrendszert, amiből folyamatosan töltekezek, és kreativitásom révén építkezem, alkotásaimba beépítem, amelyet áttestálok a jövő nemzedékei számára is. Fontos, hogy értsük és érzékeljük a ránk hagyott kulturális örökséget, a magyar nép értékteremtő erejét és egyetemes összefüggéseit, ennek a szellemi muníciónak gyökereiből táplálkozzunk, és ezt a valutát, amely szellemi erő, összekapcsoljuk a Kárpát-medencében élő emberekkel, emberi közösségeinkkel és ezzel az erővel előre mutató, perspektivikus utat mutassunk minden magyar testvérünk számára.”- nyilatkozza Bészabó András festőművész.
Főleg festészettel foglalkozik (olaj, akril, akvarell, pasztell technikával), de készít egyedi grafikákat (szén, pitt kréta, ceruza, stb.), aszamblázsokat (síkplasztikákat), kollázsokat, tűzzománcokat (rekesz,-sodrony, festő és sgraffito zománcokat) és térplasztikákat (domborműveket, szobrokat és installációkat), amelyeket a tematika, illetve a mondanivaló alapján alkalmaz…..
Kós Károly már a maga korában – a szecesszió időszakában- is azt vallotta, hogy a gyökerekből kell kiindulni a hagyományokból, a múltból táplálkozva kell építkezni és létrehozni európai értékű korszerű, organikus műveket, alkotásokat.
Van egy olyan mondás, miszerint, kétféle festő létezik: az egyik azért fest, hogy éljen, a másik azért él, hogy fessen. Bészabó András az utóbbiba tartozott mindig. András inkább eddig is szolidabban élt folyamatosan, – nem adta el a lelkét-, mindig teljes művészi szabadságban volt része, mindig azt festette, amit a szíve, lelke és szelleme diktált, a JÓ Isten segedelmével, sosem alkudott meg senkivel.