OKIT

2022. június 25. 18:00 (szombat)
Megnyitó: június 25. 18 óra

Társaságunk, az Országos Képző-és Iparművészeti Társaság 1990 óta, 32 éve működik. Társaságunk első elnöke, valamint a mai napig működő, alföldi tájképfestő alkotótelepünk alapítója, és szakmai vezetője Dulity Tibor festőművész volt.
Az egyetlen országos hatókörű szervezet, mely a nem hivatásos alkotókat összefogja, képviseli. Tagjainak éves rendszerességgel bemutatkozási lehetőségeket, kiállítást szervez és annak anyagát dokumentáló igényes katalógust készít. A szakmai fejlődést alkotótelepek, mesterkurzusok szervezésével, közvetítésével, illetve más művészeti programok szervezésével segíti elő.
A jelenleg több mint kettőszáz fős tagság programjainak befogadására mindig segítő intézmények támogatására van szükség.
Legjelentősebb programunk minden évben országos kiállításunk. Ezt igyekszünk a Keszthelyi Balatoni Múzeumtól a Debreceni Városi Művelődési Ház Galériájáig az ország különböző városaiban megvalósítani. Fő kiállító helyünknek mégis az Újpest Galériát tartjuk, ahol a kilencvenes évek óta rendszeresen bemutatkozunk, mely a nem Budapesten élő és alkotó tagjainknak külön rangot, örömet jelent.

Helyszín Polgár Centrum – Újpest Galéria
1042 Budapest, Árpád út 66. (1-379-3114, polgar@ujkk.hu)