Ablak
A kiállítást megnyitja: Balázs Sándor művészeti író, műkritikus
A kiállítás megtekinthető: október 03-november 06.
Hétköznapokon 8-20 óráig, hétvégenként pedig az intézmény egyéb rendezvényeitől függően
Helyszín: Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. – Ifjúsági Ház Új Galéria
(1042 Budapest, István út 17-19.)
Hegedüs Endre festészetének jellemzői:
Ha nézzük Hegedüs Imre képeit, akár még e könyv illusztrációiként is, egy olyan festői személyiség kitárulkozását látjuk, akiben nagy belső feszültségek indukálják a végül is ugyancsak festői feszültségekkel telített képeket. Ő az a festő, aki nem kifelé, hanem befelé éli át a konfliktusait. Ő az a festő, akire igaz Kierkegaard megállapítása: „Megfigyelésünk tárgya tehát a külső, de nem az érdekel bennünket.” Őt is valami több, mélyebb foglalkoztatja. A profánból szent lesz ecsetje alatt.
Hegedüs Endre képes azonban egyfajta impresszionisztikus könnyedségre is például „Lugas” című munkáján, ahol ugyan festői dráma a faszerkezet kereszt-kompozíciója, melyet azonban jótékonyan ellensúlyoz a zöld levélrengeteg sűrűsége, s melyen áttetszik a művész számára mindig fontos ég. Ha mennyiségileg nem is, súlyában fontosak Hegedüs egészen egyéni zsáner-képei, melyek tulajdonképpen nem is azok – Életképek? Jelenetek rögzítői? Inkább talán portré-együtteseknek minősíthetők (Söröző, Kocsmajelenet, Szent István park).
Hegedüs Endre festészetének széles sávját képezik csendélet-jellegű munkái, melyek azonban ki is esnek e minősítés esetleges leszűkítéséből. Bár virágot szívesen fest, azokat sosem látjuk – közhelyszerűen – vázában elhelyezve, vagy ha igen („Sárga tulipánok”), az mellékes elem, körülmény, a fontos a tulipánok éppen hervadásnak induló, tobzódó látványa, „keretezve” a szárak lágy zöldjeivel, valami valószínűtlenül légiessé oldódó kékes háttérrel. Csendéletein sajátos „termékeny pillanatot” (Lessing) rögzít, amikor az élet és a pusztulás határ területeire érkezünk. Ugyanez a lényegi festőiség a meghatározó „A sárga írisz” című festményén. A hagyma, a dinnye, a tök, az őszibarack, megtetézve „civilizációs elemekkel”, konzervdobozzal, csészével, késsel, teáskannával mind alkalom, ürügy arra, hogy megmutatkozzék festőnk – mindig a létezés problémáit is elénk táró – expresszív festőisége. A történelem, a művészet történelme során sok esetben a nyugalom, a kiegyensúlyozott polgári, arisztokratikus jólétet sugárzó témaválasztásával szemben, itt ezek a profán tárgy együttesek, beállítások mély drámaiságot és harsogó kolorisztikus, színekben néha tobzódó művész attitűdöt sejtenek, melyben azonban minden elemnek, tárgynak, növénynek, terítőnek festői súlya, értéke, fontossága van.