Nyomot hagyni

2023. február 3. 13:00 (péntek)
NYOMOT HAGYNI
Vajda János emlékkiállítása
Megnyitó: február 03. péntek 13 óra
A kiállítást megnyitja: Eifert János, Balogh Rudolf díjas fotóművész
Zenei közreműködő: Szűts István zeneszerző
A kiállítás megtekinthető:
Február 03. – február 19. Hétköznapokon 8-20 óráig, hétvégenként az intézmény egyéb rendezvényeitől függően.
Helyszín: Ifjúsági Ház – Új Galéria (1042 Budapest, István út 17-19.)

Kicsit magamról
Vajda János önvallomása:
„A bennünket körülvevő világ mindannyiunkra más hatással van. Annak ellenére, hogy pl. egyidejűleg többen érezhetjük ugyan annak a napnak a melegét. Ugyanazt a rigót halljuk énekelni, vagy villamost zörögni, stb. Az, különböztet meg bennünket egymástól (többek között), hogy a külvilágból érkezett inger milyen hatást vált ki belőlünk. Amikor a körülöttünk lezajló, akár társadalmi, akár természeti, akár kulturális folyamat keltette érzelmi ingerek azzal az érzékeny bensővel találkoznak, amelyiket ez alkotásra – a külső világ és az individuum egymásra hatásából generált önmegvalósításra – készteti, rendszerint az eredmény egy mű megszületése lesz. A fokozatok betartásával, ennek megfelelően szinte egy kalap alá lehet venni Schubert Pisztráng ötösét egy figyelemre méltó óvodás rajzzal, vagy Hannu Hautala csodálatos északi tájfotóival.
Gyermekkorom, szüleim természete a külvilág kétféle ingerével szemben tett különösen érzékennyé. Az egyik a hangok világa, a másik a vizualitás. Zenész nem lett belőlem, a hegedű és a dob közötti szöges ellentét egy sor konfliktus következtében elég korán kettétörte zenei “karrieremet”. A zene élvezete azonban ma is egyik alapvető életélményem. (Zene közben látom a természetet, a természetben hallom a zenét.)
Apám zenész volt és szenvedélyes amatőr fotós, mindemellett rendszeres természetjáró is. A gyermekkor közös, általában csak kettesben tett kirándulásai, túrái, a szép egy fotós szemével láttatott megnyilvánulásai nagyon korán kialakították bennem a világ képeiben rejlő szépségekre való érzékenységet. A mai napig ez az a vezérmotívum, ami arra sarkall, hogy fényképezőgéppel a kezemben járjam a világot.
A kezdet ügyetlen, leginkább tréfaszámba vehető próbálkozásait hamar felváltotta a fotografikus ábrázolási módok technikáinak elsajátítása. A magam laborálta papírképeken, a vetített diákon szép lassan kezdtem felfedezni azt a világot, amit az exponálás pillanatában belül is látni véltem. Innen kezdve mertem képeimmel a külvilág elé lépni.
Pályázó fotósként sikereim döntő részét természetfotóimmal értem el, ezért természetfotósként ismer ma a “szakma”. Pedig több mint húsz éves pályafutásomnak csak egy rövid (1987-94-ig tartó) szakasza az, amikor szinte csak a természetet fényképeztem.
Már sikeres fotósként, jó technika birtokában teljes energiával a természet felé fordultam, de azt bizony még nem ismertem. Ez a kezdeti természetfotós időszak eredményezte a legbensőségesebb fotókat, a nagy ismeretlenre való rácsodálkozást.”