Nagy Sándor Zoltán képzőművész kiállítása
NAGY SÁNDOR ZOLTÁN KÉPZŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
A kiállítás megtekinthető:
2024. augusztus 26.–szeptember 15.
Hétköznap 8-20 óráig, hétvégén egyéb rendezvénytől függően
Kiállítást megnyitja: Barabás Márton, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész
Helyszín: Ifjúsági Ház – Új Galéria
1042 Budapest, István út 17-19.
Nagy Sándor Zoltán bemutatkozása:
Valahol Újpalotán díszeleg egy rettenetes betontorony – a modern építészet nagyobb dicsősége -, amely mellett elhaladva még az sem igen jut eszébe a fölületes szemlélőnek, hogy lakóházat lát, nemhogy arra gondolna, ebben az épületben legfölül művészember alakíthatott ki magának alkotói közeget, azaz itt festmények, grafikák születnek, amelyek egy egészen másféle modernséget fejeznek ki, mint épített környezetük. Itt él ugyanis Nagy-Sándor Zoltán festőművész csöndben, visszahúzódva, és hoz létre olyan műveket, amelyek igencsak kikívánkoznak érettségükkel, meghökkentő szakmai nívójukkal, de még inkább újszerű gondolatiságukkal a tágabb közönség elé, noha – sajnálatos módon – erre ritkásan kerül sor. Amikor viszont kikerülnek, az értők körében nyomban rokonszenvre, élénk visszhangra találnak… Joggal.
Időszerűségük, szellemi izgalmat kínáló megfogalmazásuk, érzékenységük a legjobbakéival rokonítják őket; a modern képépítés legaktuálisabb törekvéseivel. Így volt ez már évtizedekkel korábban, amikor a pop-art programjából írta át saját arculatára a képmező tágításának ötletét. Korántsem csak két dimenzióban, de a pop szempontjából úgyszólván kultikusnak tekinthető tárgyak beépítésével a harmadik dimenziót is igénybe véve: relieffé alakítva képet, és így van mostani korszakában szintén, amikor a képmező „kazettás” osztásával egyik legmarkánsabb képviselőjévé válik a repetíciós mellérendelések művészeti gondolatának; jelesül annak, hogy a képet ne a hierarchikus komponálás utalja, hanem az ismétlődő elemsorolás ritmusa. Mindebben fölöttébb józan értékeléssel benne van már a posztmodern, vagy mondjuk inkább így: transzavantgárd élménye, hasznosítása, „nagysándorosítása”.
Ugyanis mindenképpen ki kell emelnünk alkotói szuverenitását, szenvedélyes ódzkodását mindennemű utánzástól.
Nem tudjuk, nem akarjuk viszont elhallgatni, hogy azokkal szemben, akik a szereplések lehetőségét jobban tudják kihasználni, akkor is háttérbe szorul, ha mindennél nyilvánvalóbban jelentékenyebb, eredetibb az ő teljesítménye. A művészeti élet azonban már csak ilyen. A divatbahozottak előnye olykor szinte ledolgozhatatlan. Még az a szerencse, hogy ennek ismerete Nagy-Sándor Zoltán makacs, kitartó és megszállott munkára ösztönzi inkább, semmint lehangolná, mozdulatlanságra kényszerítené. Képeinek dinamizmusa, a szó legszorosabb értelmében bővérű (nézzük csak a lángoló-izzó vörösöket!). Színvilága, de még helyenkénti pasztelos visszafogottsága is minduntalan tanúsítják töretlen hitet abban, amit tesz, és egyszeriben meggyőzik a nézőt is, ennek a beérett életműnek a jelentőségéről, komolyságáról.
Fábián László